Példátlan együttműködés!

Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) és Dabas Város Önkormányzata közötti sikeres együttműködésről.

2009-ben egy Dabason lévő 1900 körül épült eklektikus polgári házat lebontottak mielőtt azt védhette volna az Önkormányzat. Ennek jogi hiányosságai voltak, amelyet azóta orvosoltak a segítségünknek köszönhetően. Ez volt az a pont, ahol úgy éreztük, hogy segítséget kell nyújtanunk az Önkormányzat számára, hogy ehhez hasonló eset többet ne történhessen és a város ne veszítsen több építészei értéket.

                                                   

Felmérésre váró népi jellegű parasztházak

Ezt követően olyan megállapodás jött létre, amely során abban állapodtunk meg, hogy az FME elkészíti a város építészeti értékleltárát. Az FME azóta leadta a helyi építészeti és természeti értékekről szóló rendelet tervezetét, amelyet a városvezetés már el is fogadott. Az értékleltárnak köszönhetően a városban 30 olyan olyan épületet jelöltünk meg, amelyet helyi védelemre méltónak tartunk. Ezeknek az épületeknek a felmérése már el is kezdődött, amelyek közül 10 épületet már felmértünk. Ezekről az épületekről szakleírás és rajz is készül a megfelelő fotódokumentálás mellett.

A városvezetéssel megállapodtunk egy átfogó kiállítási anyag készítésében is, amely tablók formájában fog elkészülni. Ezeken a tablókon nemcsak a város hírnevét jelentő klasszicista kúriákat, hanem a népi és egyházi emlékeket is bemutatjuk. Természetesen teljes történelmi és kulturális, valamint építészettörténeti tablók is készülnek majd, hogy a látogató számára az adott kor teljes képe kirajzolódhasson. A tablókészítéshez a helytörténészekkel (Czagányi László, Klaniczay Péter, Topodi Katalin) való kapcsolatfelvételre, valamint a város fotós gyűjteményére, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) anyagaira is szükségünk van. Nagyon izgalmas volt nézni a városban készült 100 éves fotókat, képeslapokat.

A tablókiállítás tartalmazni fogja:

  1. Várostörténet bemutatása

  2. Klasszicizmus ismertetése

  3. Nemesség története, rétegződése

  4. Magyar kúriaépítészet ismertetése

  5. Történeti anyag és szerkezettan

  6. Klasszicista dabasi kúriák bemutatása

  7. Népi, polgári és kegyeleti építészeti értékek bemutatása

  8. Természeti látnivalók (körzetben)

Különösen izgalmas a dabasi nemes Halász család tagjairól készült fotókat megtekinteni, valamint a hozzájuk fűződő történeteket meghallgatni. Izgalmas volt felkeresni az egyik kúriatulajdonost is. Érdekes volt a nemesi család leszármazottjaival beszélgetni és hallgatni a családi történeteket, miközben előkerültek a családtagok és az egykori családi kúria képei. Jó és rossz érzés is volt, hiszen nem csak a szép emlékekről meséltek, hanem a kisemmizésről, vagy arról, hogy nemesi származásuk miatt nem engedték továbbtanulni a családtagokat annak ellenére, hogy 5-ös tanulók voltak mindenből.

Mindenhol csak elutasítás, csak azért mert nemesi családba születettek. Ezek a családok a kissemmizést feldolgozták, de a szellemi munkát is megtagadták tőlük és az egykori főszolgabírók, ügyvédek, városvezetők az új rendszerben segédmunkásként és kőművesként keresték a kenyerüket. A Halász családtól tudjuk, hogy Halász Móricz a város szimbólumát jelentő kúriáját néhány óra alatt el kellett hagynia és csomagjaikat 30 kg-ban maximálták. Ez azt jelenti, hogy még a családi dokumentumokat sem tudták elvinni, nem beszélve a családi örökségről, amit később orosz és német katonák tüzeltek el az épület előtt. Szóval tudnék mit mesélni a dabasi információ begyűjtésnek köszönhetően. (A képen Halász Móricz látható a nevét viselő családi kúria oszlopai alatt)

Egyedülálló építészeti örökség – klasszicista kúriák világa

Dabas Város szerencsésnek mondható az építészeti örökségét tekintve, hiszen a történelem viharait viszonylag jó állapotban a kúriák döntő többsége átvészelte. Nincs arra példa a Kárpát-medencében, hogy egy településen ennyi kúria legyen fellelhető. Mindezt még az is fokozza, hogy 4 kúria kivételével, vagyis összesen 26 épület klasszicista stílusban épült fel 1820 és 1850 között. További érdekesség, hogy a város központi részén, amely az Alsódabas nevet viseli a kúriák telkei egymást érve épültek fel, egymás szomszédjaiként. Mai szemmel azt mondhatnánk, hogy egy korabeli elit lakóparkról beszélünk. Ez összesen 11 kúriát jelent.

Éppen ezért a város vezetőjének javaslatot tettem arra, hogy ez a terület Műemlék jelentőségű Területi védelmet kapjon és külön építési szabályzatot vezessenek be erre a területre. Ez fontos, mert jelenleg még nem sérültek az épületek környezeti, legalábbis nem súlyosan. Viszont Dabason városrehabilitációs folyamatok zajlanak, amelyek a központ fejlődését eredményezik, amivel semmi probléma, de a városvezetésnek meg kell alapozni a kúriákból álló környék megóvását, hiszen a város növekedésével több többszintes épület és sűrűbb beépítés várható, amely tönkretenné a kúriák ligetes környezetben való érvényesülését. A polgármesternek tetszett az ötletem és bízom benne, hogy közös egyeztetés által kidolgozunk egy olyan projektet, amely ezt a kúriákból álló területet óvárosi részként kezeli, hiszen Dabasnak nincs korabeli városmagja. Most épül.


 Javaslatot tettem arra, hogy a kúriák környezetében szabályozzák a beépítési szintszámot, anyagok, színek, reklámfelületek használatát. A korabeli utcabútorok, járdaburkolat, kandeláberek elhelyezésére tettünk javaslatot, valamint kitértem egy egységes kúria rehabilitációs program létrehozására, amelynek a Halász Antal Projekt nevet adtam. A városvezetőnek megjelöltem a rehabilitálandó kúriákat és ezt kiemelt fontosságú jövőbeli célként jelöltem meg, hiszen Dabasnak más turisztikai vonzereje nincsen. Ez a kisebb terület egyfajta élő skanzen lenne.

A Halász család első Dabason felépített kúriája, amelyet hamarosan rekonstruálnak

Makettezés

Abban is megállapodtunk, hogy a városban található 30 kisnemesi kúriát 100-as léptékben megmakettezünk, amely rendkívül értékessé teszi a kiállítási anyagot. A makettek majd lehetővé teszik, hogy átfogó képet kapjon a látogató a dabasi kúriaépítészetről. A munka folyamatos és szakadatlan. A maketteket Tillinger Ádám építészhallgató készíti, amelyeket majd az Ybl-n is szeretnénk kiállítani.

A 30 makett első elkészült eleme

A dabasi munkában a következő hallgatók vesznek részt (többsége Ybl hallgató):

Antal Anita, Bökönyi Levente, Fekete László, Gibizer Dávid, Kecskeméti Norbert, Kiss András, Nagy József, Soós Anett, Tillinger Ádám, Wappler Márton

Dabas város Önkormányzatával szoros együttműködésben a Fiatal Műemlékvédők Egyesülete végzi az általa javasolt munkálatok elvégzését és időre való teljesítését. Mindannyiunk érdeke egy értékes kiállítási anyag elkészítése, amely méltó módon hirdeti Dabas építészeti értékeit.

DABASI TABLÓ ÉS MAKETTKÉSZÍTÉS